Hazánkban a tehetséggondozás, mint oktatási-nevelési terület, kiemelt figyelmet kap, megvalósulását számos szervezet és program magas szakmai tartalommal támogatja.
Ugyanakkor mégsem képes az ország a tehetségek megtartására, rendkívül alacsony vonzerővel bír a kiemelkedő képességű, innovatív munkaerő számára. Jól jelzi mindezt, hogy a szakképzésben a tehetséggondozás kevésbé hangsúlyos terület, mint a köznevelés egyéb színterein, és elsősorban a versenyfelkészítésben determinálódik.
Az iskolák tehetségképe a klasszikus megnyilvánulási formákra fókuszál, miközben számos területen a potenciálból nem lesz produktum azon katalizátorok hiányában, amelyek a kimagasló teljesítmény képességeken felüli, intraperszonális területeit céloznák. Kutatásunkban a szakképzésben megvalósuló tehetséggondozás hazai gyakorlatát vizsgáljuk: hogyan gondolkodnak az intézmények és a pedagógusok a tehetséggondozás helyéről, szerepéről
a mindennapi oktatási-képzési feladatokban. Célunk az, hogy feltérképezzük, hogy az egyes szakképző intézmények, tanárok milyen eszközökkel, módszerekkel tudják támogatni a tehetségek kibontakozását, milyen jó gyakorlatok, technikák léteznek ezen a területeken.
Kutatásunk eredményeit pedagógusok körében végzett kérdőíves vizsgálatunk és a minősített tehetséggondozó műhelyek programjainak elemzése biztosítják. Eredményeink rámutatnak arra, hogy tehetség-paradigma felülvizsgálata a szakképzésben hozzájárulhat a nemzeti tehetségvagyon megóvásához, hiszen a tehetség hasznosulása a munkába állással veszi kezdetét. Ily módon a tehetséggondozás nem csak a tehetséges tanuló megalapozott pályadöntését, az életpálya-építés tudatosságát támogathatja, hanem pályaszocializációját is elősegítheti, amely a köznevelés ezen területén különösen hangsúlyosan jelenik meg.
Tanulás és innováció a digitális korban (HuCER2020)